2013. augusztus 12., hétfő

I Want You 3.fejezet

Napok óta kutattak, de semmit sem találtak. Az összes könyvet töviről-hegyire többször is elolvasták, mégsem találtak semmit. Az a halvány reménysugár is kezdett eltűnni, ami eddig is alig pislákolt. Sürgősen ki kell találnia valamit, ha nem akarja örökre elveszíteni Soo Hyuk-ot.

- A rohadt életbe. - csapta le teljes erejével Jan a könyvet az asztalra, ami apró darabokra törött.

- Nyugodj meg. - cirógatta őt Lestat.

- Hogy nyugodjak meg, mikor a sorsa tőlem függ?

A kanapé felé hátrált és ahogy lehuppant, azonnal eleredtek a könnyei. Úgy érezte kicsúszik a lába alól a talaj és nincs, aki megfoghatná vagy felállíthatná. A semmiből Louis alakja tűnt fel és azonnal vigasztalni kezdte a lányt.

- Ne add fel. Lehet itt van orrod előtt a megoldás, csak most nem látod. Nyugodj meg.

Lestat mindig is csodálta a kettejük bensőséges kapcsolatát. Elhatározta, hogy több időt fog a lánnyal tölteni, hogy nekik is ilyen legyen a viszonyuk.

Louis felállt Jan mellől és az egyik könyvet kezdte böngészni. Figyelmesen olvasott minden egyes sort. Figyelmét semmi sem kerülte el. Ahogy a könyveket nyálazta, elgondolkodott, hogy milyen lehetőségeik lehetnek még.

Lestat leült mellé, kezében egy furcsa borítású könyvvel. A felismerés kattanásszerűen villant fel agyában. 

- Mi az? - kérdezte Lestat.

- Tudom hogy hozhatnánk vissza.

Louis is Lestat kezében lévő könyvre kúszott és mikor beugrott neki, azonnal tiltakozni kezdett. - Nem az a megoldás!

- Akkor mégis mi?

- Nem tudom, de nem ez!

Lestat nem értette miről folyik a társalgás és próbált is csendben maradni, de képtelen volt. Túl sok volt a talány és a kérdés. Mi az, amiről ő nem tud és Louis pontosan tudja? 

- Van más ötleted? - emelte fel a hangját a lány.

- Nincs, de így nem hozhatod vissza! Az már nem ő lenne!

- Állj! Miről beszéltek? - csatlakozott be végül Lestat is.

Louis nagyot fújtatott, majd válaszolt. - A Holtak könyvéről.

Jan nem szólt semmit, csak elindult az egyik könyves polc felé. Szemei elsötétedtek és kifújta a levegőt pont úgy, ahogy a mesterek hívják tanítványaikat. Egy ilyen sóhaj mindent elárult. A könyvtár csak neki engedelmeskedett így.

A falban egy titkos ajtó jelent meg, ami azonnal kinyitódott. Egy hosszú csigalépcső vezetett le az aljára, a falakon pedig misztikus hangulatot árasztó lámpák pislákoltak, mégis elengedő volt a fény, hogy mindent lásson. Lassan lépkedett le a lépcsőkön, egészen addig, míg egy ajtóhoz nem ért.

Ugyanazzal a sóhajjal nyitotta ki azt is, majd belépett. Egy hatalmas terem volt, tele olyan könyvekkel, amik nem kerülhettek a halandók kezébe. Elégedetten sétált a polcok és asztalok között. Alaposan átnézte az összes könyvet.

Képtelenség volt megszámolni hány Holtak könyve volt ott, ő pedig mindet a kezébe vette és átolvasgatta. Órák hosszat volt lent, míg megtalálta a megfelelőt és leült az egyik asztalhoz vele.


Észre sem vette a mögötte álló két férfit, annyira elmerült az olvasgatás közben. A biztonság kedvéért elmondott egy kordában tartó igét, nehogy valami balul üssön ki.

- Klatu... verata... nektu.

Nem sokra rá hirtelen sötétség kúszott a terem közepére. A halál jelent meg a semmiből. Egyre közelebb lépett hozzá, majd mikor oda hajolt hozzá, elhúzta a száját. Utálta, ha felbukkant és nem félt tőle, hisz korábban már párszor legyőzte őt.

A kaszás szemei lángot vetettek. Látszott rajta, hogy cseppet sincs ínyére a dolog, amiért vissza kell adnia egy lelket a lánynak.


- Mit parancsolsz, Úrnőm? - kérdezte a lény.

Louis és Lestat hátrálni kezdtek és nagyot nyeltek, mikor rájuk nézett. Olyan volt, mintha méregetné őket. Hiába tette, semmi esélye nem volt arra, hogy megtehesse, hisz már eleve halottak, ráadásul Hatcher vérvonalba tartoznak a lány által.

- Egy fiúról érdeklődnék. - mondta a lány.

- Milyen fiúról? 

- Néhány napja került hozzád. A neve Lee Soo Hyuk.

- Ő már nem az enyém. - válaszolta a Halál.

Jan egyre idegesebb lett. A lény tett néhány lépést hátra, de nem volt elég. Felpattant a székéből és megragadta a nyakát, a kaszát pedig kiverte a kezéből. Csak ő tudta ezt megtenni és be kellett vallania magának, hogy nagyon is félt tőle. Kicsit ironikusnak tartotta, hogy ő, mint a leghatalmasabb lény mind között fél egy meghatározhatatlan fajtába tartozó lénytől.

Eddig rengetegszer csatáztak már és mindig a lány nyert. Különösebb erőfeszítés nélkül letudta őt győzni és párszor visszatért a sírból is. Lenyűgözte az ereje, a hatalma és különös kegyetlensége. Mindig ott volt, mikor letépte ellenségei végtagjait, kiontotta beleit, kitépte szerveit vagy megkínozta őket.

Még a túlvilági morgása is megrémítette. - Egyszerűen eltűnt a birodalmamból. - sietett folytatni.

- Mikor? - vicsorgott rá a lány.

- Mielőtt megjelentem.

Jan a két férfire emelte a tekintetét majd vissza rá. - Ki vitte el?

- Nem tudom. - válaszolta. - Egyszerűen csak köddé vált.

- Keresd meg! - ordított rá a lány túlvilági hangon.

Mikor elengedte, azonnal köddé vált.

Jan könnyeivel küszködve csúszott le a földre. Soo Hyuk eltűnt. Nyoma veszett és nem tudja ki vitte el a túlvilágról. Órákig sírt Louis és Lestat karjaiban, míg végül rászánta magát és elindult a városban lévő lakása felé.

Nagyot sóhajtott, ahogy az ajtóhoz lépett, behelyezte a kulcsokat a zárba és kinyitotta az ajtót. Egyedül akart lenni. Meg kell emésztenie a tényt, hogy Soo Hyuk eltűnt a szeme elől és nem kaphatja vissza.

Könnyeit törölgetve indult el a fürdőbe, hogy lezuhanyozhasson. Rájött a sírógörcs és úgy tűnt semmi sem tudja csillapítani. A vízsugár alá kuporodott és úgy sírt tovább. Arra ébredt, hogy hideg a víz, ami rácsorog. Elzárta a csapot és kiszállt, hogy megtörölközzön.

Mivel nem vitt hálóinget és fehérneműt magával, ezért csak körbecsavarta a testén a törölközőt és elindult a szekrény felé. Ahogy kutatott, egy különös érzés lett rajta úrrá. Mintha valaki figyelné őt.

A nyomasztó érzés nem akart elmúlni, sőt... egyre erősödött. Ami vagy aki figyelte, hirtelen megjelent, megragadta és nekinyomta a falnak. Néhány pillanat múlva szembe fordította magával, így lehetősége volt szemügyre venni az idegent.

Kikerekedtek a szemei, mikor felismerte őt. - Úristen! - Kapta szájához a kezét.

1 megjegyzés: