Nem hitt a szemének. Élesen szedte a levegőt és a könnyeivel küszködött. Azt gondolta, hogy nem törhetnek már elő, de azok csak lassan végigfolytak az arcán és le az állán. Zavartan pislogott és reszketni kezdett.
- Shhhh.... - suttogta támadója és letörölte könnyeit az arcáról.
Szorosan a karjaiba vonta és a hátát simogatta. Reszketése egyre jobban erősödött. Hogy lehetséges mindez? Biztos megint csak képzelődik és mire elkezdi beleélni magát, ő újra eltűnik és csak a magány marad. Akaratlanul is zokogni kezdett, ahogy egyre erősebben ölelte át, nehogy eltűnjön.
- Hé. - szólt hozzá lágyan. - Ne olyan erősen, még kiszorítod belőlem a szuszt.
Lassan elvált tőle és minden idegszálával rá összpontosított. Nem akarta, hogy mindez köddé váljon. Csak reggelig tartson a képzelgés, hogy ne legyen egy újabb átsírt éjszakája. Nagyot sóhajtott, majd nagy nehezen lenyelte a kitörni készülő zokogását.
- Semmi baj. - nyugtatta a fiú. - Most már itt vagyok.
Megrázta a fejét és összeszorította a szemeit, de a fiú nem tűnt el. Gyengéden a tarkójára tette a kezét és közel hajolt hozzá. Szinte érezte a leheletét az arcán. A következő pillanatban a fiú ajkait érezte meg az övén. Képtelen volt ellenállni és hagyta, hogy ő dominálja a csókot.
Mikor eltávolodtak egymástól, akkor realizálódott benne, hogy nem álom, sem pedig káprázat. Armand szavai tehát igazak voltak. Még mindig reszketve ölelte át a fiút. Jó néhány perc után elvált tőle, majd egyetlen mozdulattal levette róla a szakadt felsőjét, majd a pólóját is.
Alaposan felmérte a fiú mellkasát és a hasát. A nyílt sebek helyett csak forradásokat látott, amik hamarosan eltűnnek majd. Mélyen a fiú szemeibe nézett, mikor kezeivel a nadrágját bontotta ki, majd az alsójával együtt lehúzta róla.
Soo Hyuk kilépett a koszos ruháiból és hagyta, hogy a lány irányítson. Megragadta a kezét és a fürdőbe húzta, hogy lezuhanyozhasson. Elmosolyodott, mikor meglátta a szokásosan kikészített törölközőt. Kinyitotta zuhany kabin ajtaját és megengedte a vizet. Jan közben a fülke egyik oldalának dőlt és úgy nézte őt.
A víz kellemesen masszírozta a bőrét és mindent kiűzött belőle, ami eddig aggasztotta. Pont olyan volt, mint régen. Még mindig ott volt a samponja és a tusfürdője is. Mintha reménykedett volna abban, hogy egyszer visszatér.
Mikor elzárta a csapot és törölközni kezdett, Jan ugyanúgy, mint mindig magára hagyta és kiment a helyiségből.
Az erkélyre ment és rágyújtott egy cigarettára. Beleszívott, majd kifújta a füstöt és szemeivel a várost bámulta. Valahányszor onnan nézte, valósággal elbűvölte a látvány. Most hogy Soo Hyuk ismét vele van úgy érezte, mintha minden a helyére került volna.
Nemsokkal később a fiú csatlakozott hozzá. Nem szólt semmit, csak megállt mellette és kivette kezéből a már félig elszívott cigit, majd ő is beleszívott néhányat. Alaposan szemügyre vette. Vizes haja pontosan úgy volt fésülve, ahogy azelőtt, derekára volt tekerve a törölköző és ugyanazokkal a parázsló szemekkel nézte őt.
Néhány slukk után visszaadta neki a cigit és tovább bámulta. Imádta, ha Soo Hyuk így nézett rá. Ettől mindig beindult a fantáziája. Ismét a városra emelte tekintetét, miközben ismét beleszívott a cigibe, majd amikor leengedte a kezét, a fiú kivette belőle és elnyomta a hamuzóban.
Soo Hyuk nem szólt egy szót sem, csak bezárta a köztük lévő távolságot, majd gyengéden összeérintette ajkaikat. Nem tehetett róla, de türelmetlen volt és közben a falhoz préselte a lányt.
Akaratlanul is belenyög a csókba, mikor megérzi a fiú keményen meredező tagját a törölközőkön keresztül a szeméremdombjánál. Nem bírja tovább és átveszi az irányítást a fiútól.
Lassan az ágy felé hátrálnak, miközben kibogozta Soo Hyuk derekára csavart törölközőjét, ujjait pedig ráfonta és végigsimított rajta párszor. Ideje sem volt reagálni, mert a fiú olyan gyorsan teperte le, hogy meg is lepődött.
Befészkelte magát a combjai közé és ajkaival a nyakára tapadt. A csók heves volt és szenvedélyes, majd érezte, ahogy erővel megszívja a bőrét a nyaka bal oldalán és kiserken egy kis vére. Jól tudta hová vezet mindez, mégis hagyta, hogy igyon belőle.
Soo Hyuk úgy nyelte a vérét, mintha 1000 éve nem ivott volna semmit. Mivel élvezte a helyzetet, nem tehetett mást, mint halkan nyögdécselt és várta mikor távolodik el tőle. Erre nem is kellett sokat várnia, mert a fiú azonnal ajkait vette birtokba. Teljesen átadta magát neki.
Soo Hyuk csók közben kibogozta a lányt a törölközőből, majd kicsit megemelkedett és makkjával a csiklóját kezdte simogatni. Vele együtt hangosan nyögött bele a csókba és mozgatta kezével férfiasságát, ezzel is még több örömöt okozva mindkettejüknek.
Már kezdett félni, hogy szerelme előtt fog elmenni, de az utolsó előtti pillanatban reszketni kezdett alatta. Nagyot sóhajtott, majd egy gyengéd lökéssel belé hatolt. Megállt néhány pillanatra, hisz így is az elélvezés határán volt.
Mozogni kezdett, mikor a lány lehúzta egy csókra és megragadta a fenekét. A tempó gyors volt, a lökések pedig egyre keményebbek lettek. Néhányszor átlendült a határon a lány, míg végül neki is sikerült végre. Tett még néhány erőtlen mozdulatot, mielőtt rázuhant volna.
Nem tudták kiélvezni a pillanatot, mert valaki bement hozzájuk.
- Jan, beszélnünk kell! - kiabálta, majd azonnal hátat fordított, mikor meglátta őket egymáson feküdni. - Oh... bocsi.
A lány kelletlenül fordult állt vele az ágyon és mérgesen hagyta ott őt, hogy felvegyen egy bugyit és egy hálóinget, majd kiment a szobából.
Jan a konyhában talált rá az őket rajta kapó személyre. Nagyot sóhajtott, majd odament hozzá. - Jae, mi a baj?
- Nem hiszem el, hogy megtetted. - tért a lényegre.
- Most mit rinyálsz? Eddig is lefeküdtem vele. - próbálta megmagyarázni.
- Képes voltál visszahozni a Holtak Könyvével? - csattant fel a fiú.
- Ácsi! Nem démonként tért vissza, hanem vámpírként. - elsimította a nyakából a haját és megmutatta a fognyomokat.
- Akkor ő most már..... - a hangja elhalt.
- Igen, Hatcher lett.
A válasz teljesen meglepte Jaejoong-ot, hisz azt hitte, hogy a Necronomicon segítségével hozta vissza az életbe a fiút. Megkönnyebbült, hisz akkor nem kell megölnie őt. Elégedetten sóhajtott egyet, majd magukra hagyta őket.
Soo Hyuk akkor ment a konyhába, mikor Jaejoong kilépett a bejárati ajtón.
- Minden rendben?
- Mhm. - válaszolta. - Éhes vagy?
- Kicsit.
A hűtőből előszedett néhány tálat, amiben étel volt. Jó ízűen kezdte el enni, és közben beszélgettek is. Öröm volt látni, hogy Soo Hyuk cseppet sem veszített korábbi étvágyából.
Jan lefeküdt a fiútól nem messze lévő kanapéra, ahonnan tökéletes látta és hallotta őt. Kényelmesen elhelyezkedett és egy jó ízűt nevetett, majd hirtelen nehéznek érezte az ébren maradást.
Soo Hyuk élvezettél kortyolt bele az ásványvízbe, majd ismét mondott valamit. Furcsállta, hogy nem szól hozzá. Remélte, hogy nem okozott nagyobb gondot azzal, hogy ivott belőle.
- Arra gondoltam, hogy holnap csinálhatnánk valamit. - folytatta, bízva abban, hogy választ kap.
Felállt az asztaltól és hozzá sietett. - Jan? - szólította a lányt, de még mindig nem szólt senki. Reszketve ment közelebb és akkor látta meg, hogy alszik. Szuszogása egyenletes volt. Elmosolyodott.
Visszament, hogy elpakolja a hűtőbe az ételt és a mosogatóba tegye a használtakat, majd ismét odament hozzá, kezébe fogott egy takarót és bekuporodott mögé. Jan a bal oldalán aludt. Óvatosan áthajolt rajta, hogy egy gyengéd puszit lehelhessen ajkaira, majd betakarta magukat, szorosan Jan-hez bújt és hagyta, hogy elnyomja az álom.
2013. augusztus 18., vasárnap
2013. augusztus 12., hétfő
I Want You 3.fejezet
Napok óta kutattak, de semmit sem találtak. Az összes könyvet töviről-hegyire többször is elolvasták, mégsem találtak semmit. Az a halvány reménysugár is kezdett eltűnni, ami eddig is alig pislákolt. Sürgősen ki kell találnia valamit, ha nem akarja örökre elveszíteni Soo Hyuk-ot.
- A rohadt életbe. - csapta le teljes erejével Jan a könyvet az asztalra, ami apró darabokra törött.
- Nyugodj meg. - cirógatta őt Lestat.
- Hogy nyugodjak meg, mikor a sorsa tőlem függ?
A kanapé felé hátrált és ahogy lehuppant, azonnal eleredtek a könnyei. Úgy érezte kicsúszik a lába alól a talaj és nincs, aki megfoghatná vagy felállíthatná. A semmiből Louis alakja tűnt fel és azonnal vigasztalni kezdte a lányt.
- Ne add fel. Lehet itt van orrod előtt a megoldás, csak most nem látod. Nyugodj meg.
Lestat mindig is csodálta a kettejük bensőséges kapcsolatát. Elhatározta, hogy több időt fog a lánnyal tölteni, hogy nekik is ilyen legyen a viszonyuk.
Louis felállt Jan mellől és az egyik könyvet kezdte böngészni. Figyelmesen olvasott minden egyes sort. Figyelmét semmi sem kerülte el. Ahogy a könyveket nyálazta, elgondolkodott, hogy milyen lehetőségeik lehetnek még.
Lestat leült mellé, kezében egy furcsa borítású könyvvel. A felismerés kattanásszerűen villant fel agyában.
- Mi az? - kérdezte Lestat.
- Tudom hogy hozhatnánk vissza.
Louis is Lestat kezében lévő könyvre kúszott és mikor beugrott neki, azonnal tiltakozni kezdett. - Nem az a megoldás!
- Akkor mégis mi?
- Nem tudom, de nem ez!
Lestat nem értette miről folyik a társalgás és próbált is csendben maradni, de képtelen volt. Túl sok volt a talány és a kérdés. Mi az, amiről ő nem tud és Louis pontosan tudja?
- Van más ötleted? - emelte fel a hangját a lány.
- Nincs, de így nem hozhatod vissza! Az már nem ő lenne!
- Állj! Miről beszéltek? - csatlakozott be végül Lestat is.
Louis nagyot fújtatott, majd válaszolt. - A Holtak könyvéről.
Jan nem szólt semmit, csak elindult az egyik könyves polc felé. Szemei elsötétedtek és kifújta a levegőt pont úgy, ahogy a mesterek hívják tanítványaikat. Egy ilyen sóhaj mindent elárult. A könyvtár csak neki engedelmeskedett így.
A falban egy titkos ajtó jelent meg, ami azonnal kinyitódott. Egy hosszú csigalépcső vezetett le az aljára, a falakon pedig misztikus hangulatot árasztó lámpák pislákoltak, mégis elengedő volt a fény, hogy mindent lásson. Lassan lépkedett le a lépcsőkön, egészen addig, míg egy ajtóhoz nem ért.
Ugyanazzal a sóhajjal nyitotta ki azt is, majd belépett. Egy hatalmas terem volt, tele olyan könyvekkel, amik nem kerülhettek a halandók kezébe. Elégedetten sétált a polcok és asztalok között. Alaposan átnézte az összes könyvet.
Képtelenség volt megszámolni hány Holtak könyve volt ott, ő pedig mindet a kezébe vette és átolvasgatta. Órák hosszat volt lent, míg megtalálta a megfelelőt és leült az egyik asztalhoz vele.
Észre sem vette a mögötte álló két férfit, annyira elmerült az olvasgatás közben. A biztonság kedvéért elmondott egy kordában tartó igét, nehogy valami balul üssön ki.
- Klatu... verata... nektu.
Nem sokra rá hirtelen sötétség kúszott a terem közepére. A halál jelent meg a semmiből. Egyre közelebb lépett hozzá, majd mikor oda hajolt hozzá, elhúzta a száját. Utálta, ha felbukkant és nem félt tőle, hisz korábban már párszor legyőzte őt.
A kaszás szemei lángot vetettek. Látszott rajta, hogy cseppet sincs ínyére a dolog, amiért vissza kell adnia egy lelket a lánynak.
- Mit parancsolsz, Úrnőm? - kérdezte a lény.
Louis és Lestat hátrálni kezdtek és nagyot nyeltek, mikor rájuk nézett. Olyan volt, mintha méregetné őket. Hiába tette, semmi esélye nem volt arra, hogy megtehesse, hisz már eleve halottak, ráadásul Hatcher vérvonalba tartoznak a lány által.
- Egy fiúról érdeklődnék. - mondta a lány.
- Milyen fiúról?
- Néhány napja került hozzád. A neve Lee Soo Hyuk.
- Ő már nem az enyém. - válaszolta a Halál.
Jan egyre idegesebb lett. A lény tett néhány lépést hátra, de nem volt elég. Felpattant a székéből és megragadta a nyakát, a kaszát pedig kiverte a kezéből. Csak ő tudta ezt megtenni és be kellett vallania magának, hogy nagyon is félt tőle. Kicsit ironikusnak tartotta, hogy ő, mint a leghatalmasabb lény mind között fél egy meghatározhatatlan fajtába tartozó lénytől.
Eddig rengetegszer csatáztak már és mindig a lány nyert. Különösebb erőfeszítés nélkül letudta őt győzni és párszor visszatért a sírból is. Lenyűgözte az ereje, a hatalma és különös kegyetlensége. Mindig ott volt, mikor letépte ellenségei végtagjait, kiontotta beleit, kitépte szerveit vagy megkínozta őket.
Még a túlvilági morgása is megrémítette. - Egyszerűen eltűnt a birodalmamból. - sietett folytatni.
- Mikor? - vicsorgott rá a lány.
- Mielőtt megjelentem.
Jan a két férfire emelte a tekintetét majd vissza rá. - Ki vitte el?
- Nem tudom. - válaszolta. - Egyszerűen csak köddé vált.
- Keresd meg! - ordított rá a lány túlvilági hangon.
Mikor elengedte, azonnal köddé vált.
Jan könnyeivel küszködve csúszott le a földre. Soo Hyuk eltűnt. Nyoma veszett és nem tudja ki vitte el a túlvilágról. Órákig sírt Louis és Lestat karjaiban, míg végül rászánta magát és elindult a városban lévő lakása felé.
Nagyot sóhajtott, ahogy az ajtóhoz lépett, behelyezte a kulcsokat a zárba és kinyitotta az ajtót. Egyedül akart lenni. Meg kell emésztenie a tényt, hogy Soo Hyuk eltűnt a szeme elől és nem kaphatja vissza.
Könnyeit törölgetve indult el a fürdőbe, hogy lezuhanyozhasson. Rájött a sírógörcs és úgy tűnt semmi sem tudja csillapítani. A vízsugár alá kuporodott és úgy sírt tovább. Arra ébredt, hogy hideg a víz, ami rácsorog. Elzárta a csapot és kiszállt, hogy megtörölközzön.
Mivel nem vitt hálóinget és fehérneműt magával, ezért csak körbecsavarta a testén a törölközőt és elindult a szekrény felé. Ahogy kutatott, egy különös érzés lett rajta úrrá. Mintha valaki figyelné őt.
A nyomasztó érzés nem akart elmúlni, sőt... egyre erősödött. Ami vagy aki figyelte, hirtelen megjelent, megragadta és nekinyomta a falnak. Néhány pillanat múlva szembe fordította magával, így lehetősége volt szemügyre venni az idegent.
Kikerekedtek a szemei, mikor felismerte őt. - Úristen! - Kapta szájához a kezét.
- A rohadt életbe. - csapta le teljes erejével Jan a könyvet az asztalra, ami apró darabokra törött.
- Nyugodj meg. - cirógatta őt Lestat.
- Hogy nyugodjak meg, mikor a sorsa tőlem függ?
A kanapé felé hátrált és ahogy lehuppant, azonnal eleredtek a könnyei. Úgy érezte kicsúszik a lába alól a talaj és nincs, aki megfoghatná vagy felállíthatná. A semmiből Louis alakja tűnt fel és azonnal vigasztalni kezdte a lányt.
- Ne add fel. Lehet itt van orrod előtt a megoldás, csak most nem látod. Nyugodj meg.
Lestat mindig is csodálta a kettejük bensőséges kapcsolatát. Elhatározta, hogy több időt fog a lánnyal tölteni, hogy nekik is ilyen legyen a viszonyuk.
Louis felállt Jan mellől és az egyik könyvet kezdte böngészni. Figyelmesen olvasott minden egyes sort. Figyelmét semmi sem kerülte el. Ahogy a könyveket nyálazta, elgondolkodott, hogy milyen lehetőségeik lehetnek még.
Lestat leült mellé, kezében egy furcsa borítású könyvvel. A felismerés kattanásszerűen villant fel agyában.
- Mi az? - kérdezte Lestat.
- Tudom hogy hozhatnánk vissza.
Louis is Lestat kezében lévő könyvre kúszott és mikor beugrott neki, azonnal tiltakozni kezdett. - Nem az a megoldás!
- Akkor mégis mi?
- Nem tudom, de nem ez!
Lestat nem értette miről folyik a társalgás és próbált is csendben maradni, de képtelen volt. Túl sok volt a talány és a kérdés. Mi az, amiről ő nem tud és Louis pontosan tudja?
- Van más ötleted? - emelte fel a hangját a lány.
- Nincs, de így nem hozhatod vissza! Az már nem ő lenne!
- Állj! Miről beszéltek? - csatlakozott be végül Lestat is.
Louis nagyot fújtatott, majd válaszolt. - A Holtak könyvéről.
Jan nem szólt semmit, csak elindult az egyik könyves polc felé. Szemei elsötétedtek és kifújta a levegőt pont úgy, ahogy a mesterek hívják tanítványaikat. Egy ilyen sóhaj mindent elárult. A könyvtár csak neki engedelmeskedett így.
A falban egy titkos ajtó jelent meg, ami azonnal kinyitódott. Egy hosszú csigalépcső vezetett le az aljára, a falakon pedig misztikus hangulatot árasztó lámpák pislákoltak, mégis elengedő volt a fény, hogy mindent lásson. Lassan lépkedett le a lépcsőkön, egészen addig, míg egy ajtóhoz nem ért.
Ugyanazzal a sóhajjal nyitotta ki azt is, majd belépett. Egy hatalmas terem volt, tele olyan könyvekkel, amik nem kerülhettek a halandók kezébe. Elégedetten sétált a polcok és asztalok között. Alaposan átnézte az összes könyvet.
Képtelenség volt megszámolni hány Holtak könyve volt ott, ő pedig mindet a kezébe vette és átolvasgatta. Órák hosszat volt lent, míg megtalálta a megfelelőt és leült az egyik asztalhoz vele.
Észre sem vette a mögötte álló két férfit, annyira elmerült az olvasgatás közben. A biztonság kedvéért elmondott egy kordában tartó igét, nehogy valami balul üssön ki.
- Klatu... verata... nektu.
Nem sokra rá hirtelen sötétség kúszott a terem közepére. A halál jelent meg a semmiből. Egyre közelebb lépett hozzá, majd mikor oda hajolt hozzá, elhúzta a száját. Utálta, ha felbukkant és nem félt tőle, hisz korábban már párszor legyőzte őt.
A kaszás szemei lángot vetettek. Látszott rajta, hogy cseppet sincs ínyére a dolog, amiért vissza kell adnia egy lelket a lánynak.
- Mit parancsolsz, Úrnőm? - kérdezte a lény.
Louis és Lestat hátrálni kezdtek és nagyot nyeltek, mikor rájuk nézett. Olyan volt, mintha méregetné őket. Hiába tette, semmi esélye nem volt arra, hogy megtehesse, hisz már eleve halottak, ráadásul Hatcher vérvonalba tartoznak a lány által.
- Egy fiúról érdeklődnék. - mondta a lány.
- Milyen fiúról?
- Néhány napja került hozzád. A neve Lee Soo Hyuk.
- Ő már nem az enyém. - válaszolta a Halál.
Jan egyre idegesebb lett. A lény tett néhány lépést hátra, de nem volt elég. Felpattant a székéből és megragadta a nyakát, a kaszát pedig kiverte a kezéből. Csak ő tudta ezt megtenni és be kellett vallania magának, hogy nagyon is félt tőle. Kicsit ironikusnak tartotta, hogy ő, mint a leghatalmasabb lény mind között fél egy meghatározhatatlan fajtába tartozó lénytől.
Eddig rengetegszer csatáztak már és mindig a lány nyert. Különösebb erőfeszítés nélkül letudta őt győzni és párszor visszatért a sírból is. Lenyűgözte az ereje, a hatalma és különös kegyetlensége. Mindig ott volt, mikor letépte ellenségei végtagjait, kiontotta beleit, kitépte szerveit vagy megkínozta őket.
Még a túlvilági morgása is megrémítette. - Egyszerűen eltűnt a birodalmamból. - sietett folytatni.
- Mikor? - vicsorgott rá a lány.
- Mielőtt megjelentem.
Jan a két férfire emelte a tekintetét majd vissza rá. - Ki vitte el?
- Nem tudom. - válaszolta. - Egyszerűen csak köddé vált.
- Keresd meg! - ordított rá a lány túlvilági hangon.
Mikor elengedte, azonnal köddé vált.
Jan könnyeivel küszködve csúszott le a földre. Soo Hyuk eltűnt. Nyoma veszett és nem tudja ki vitte el a túlvilágról. Órákig sírt Louis és Lestat karjaiban, míg végül rászánta magát és elindult a városban lévő lakása felé.
Nagyot sóhajtott, ahogy az ajtóhoz lépett, behelyezte a kulcsokat a zárba és kinyitotta az ajtót. Egyedül akart lenni. Meg kell emésztenie a tényt, hogy Soo Hyuk eltűnt a szeme elől és nem kaphatja vissza.
Könnyeit törölgetve indult el a fürdőbe, hogy lezuhanyozhasson. Rájött a sírógörcs és úgy tűnt semmi sem tudja csillapítani. A vízsugár alá kuporodott és úgy sírt tovább. Arra ébredt, hogy hideg a víz, ami rácsorog. Elzárta a csapot és kiszállt, hogy megtörölközzön.
Mivel nem vitt hálóinget és fehérneműt magával, ezért csak körbecsavarta a testén a törölközőt és elindult a szekrény felé. Ahogy kutatott, egy különös érzés lett rajta úrrá. Mintha valaki figyelné őt.
A nyomasztó érzés nem akart elmúlni, sőt... egyre erősödött. Ami vagy aki figyelte, hirtelen megjelent, megragadta és nekinyomta a falnak. Néhány pillanat múlva szembe fordította magával, így lehetősége volt szemügyre venni az idegent.
Kikerekedtek a szemei, mikor felismerte őt. - Úristen! - Kapta szájához a kezét.
2013. augusztus 7., szerda
I Want You 2.fejezet
Fájdalom.... Szívbe markoló és fojtogató fájdalom.... Egyszerűen képtelen volt elhinni a történteket. Amitől annyira védte a fiút, most az okozta a vesztét. Ellenséges lények támadtak rájuk az utcán a saját területükön. Hiába küzdött Soo Hyuk-ért, mikor megsebesült, a látványtól teljesen megdermedt és a torkán sem jött ki egy hang sem.
Rettegett, hogy még egyszer megsebesítik a fiút... Nem sokat kellett várnia, máris végigmarták a mellkasát. Annyira bedühödött, hogy az őt lefogó négy lényt pillanatok alatt belezte ki, majd a Soo Hyuk-ot fogó másik kettőhöz ment. Egyikük neki akart támadni. Kinyújtotta a a jobb karját, lejjebb hajolt, majd átütötte azt a mellkasán és kitépte a szívét.
A dög teste holtan terült el a földön. Jan nem látott a dühtől. Egyenesen elindult felé, de abban a pillanatban, hogy támadhatott volna, egy kar fúródott át a vele szemben lévő mellkasán, több helyen is lyukat ütve. Egyik vérfarkasa volt, Raze.
Soo Hyuk vért köpve terült el a földre. Nem sok választotta el a haláltól. Hiába gondolkodott, semmilyen módszerrel nem lehetett megmenteni és a kórházba se tudták volna bevinni időben.
- Jan... - nyögte fájdalmasan a fiú.
- Shhhh.... - csitította. - Ne beszélj.
- Tudnod kell valamit.... el kell mondanom, mielőtt vége lenne. - köhögni kezdett és vér buggyant ki a száján.
Mielőtt újra megszólalhatott volna, kétségbeesetten vette birtokba a száját és harapott alsó ajkába, hogy megízlelhesse a vérét. Ösztönösen cselekedett és nyelve a vérét, majd elengedte a száját és a csuklójába harapott. Addig kortyolta a sajátját, míg tele nem lett a szája, majd ismét megcsókolta és mindet beleengedte szerelméébe.
Soo Hyuk úgy nyelte, mintha ezer éve nem ivott volna, majd mikor elvált tőle, ismét visszahúzta egy újabb csókra. Nem állt ellen, inkább hagyta, hogy ő dominálja a csókot. Amint elváltak ajkaik, azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. A fiú lehunyta szemeit, teste pedig elnehezült és lélegzete is abba maradt.
- Soo Hyuk! - rázogatta, de semmi. - Az Istenért, térj magadhoz! Nem hagyhatsz itt! - Szemében könnyek gyűltek és patakokként folytak le az arcán. - Szeretlek, hallod?
Hiába erőlködött, a fiú már élettelenül feküdt a karjaiban. Jó ideig eltartott, míg fel tudta ezt fogni. Nem rázogatta többet és a sírása is időnként elhalt. Nagyon nyelt, hogy ne hallhassák a zokogását. Torkát fojtogatta a fájdalom és a sírás, de lenyelte a hangokat.
- Használd. - hallotta meg az ismerős hangot és egy meleg kezet érzett a vállán. - Használd!
Úgy tett, ahogy mondta. Ordítani kezdett, aztán újra és újra, míg végül hangos zokogásba fulladt az egész. Úgy tűnt, az égiek is vele vannak, mert dörögni és villámlani kezdett, majd eleredt az eső. Nagy cseppekben szakadt a városra, elmosva a vért és elnyomva a frissen kiontott belek szagát.
Még gyászolni sem volt ideje. Megjelentek a családtagjai. Carlos felvette őt az ölébe, miközben ketten egy koporsóba rakták Soo Hyuk-ot és elindultak a saját temetőjük felé. Jan végig sírt és nem lehetett lecsillapítani.
Mikor odaértek, abba a sírba engedték le, amire Jan hálószobájának ablaka néz. Míg a ceremónia folyt, alig bírtak a lánnyal. Végül Carlos és Armand rángatták arrébb, hogy elmondjanak neki valamit, de nem figyelt rájuk.
- Figyelj rám. - kezdte el Armand. - Vissza fog térni hozzád.
- Tessék? - nézett rájuk értetlenül. Jól hallotta amit mondott?
- Visszatér, ha időben változtattad át.
Nem hitt a fülének. Armand igazat mondana? Lehet, hogy csak azért csal hiú reményeket a szívébe, hogy abbahagyja az őrjöngést? Minden esetre megtette, amit akart és nem küzdött tovább. Belekapaszkodott Carlos-ba és csak figyelte, ahogy a többiek ráhajigálják Soo Hyuk sírjára a földet.
Miután elindultak, elfogyott az ereje és arra lett figyelmes, hogy a hangok megszűnnek körülötte és minden elsötétül. Mikor magához tért, a nap már lemenőben volt. Ahogy felnézett és felült az ágyában, egy ismerős arcot pillantott meg.
- Louis! - kiáltotta és sírva ölelte át.
A férfi pontosan úgy ölelte át, ahogy vágyott rá. - Itt vagyok és nem hagyom, hogy bajod essen.
Szavai megnyugtatták és már szinte el is felejtette milyen hatással van rá az aurája. Csak egy szavába került volna és Louis a szeretőjévé válna. Évekkel ezelőtt akarta, de csak azért, mert Justin-t akarta valamilyen szinten pótolni.
Most egyáltalán nem volt ellenére, de Jan nem akarta. Állandóan csak Armand szavai jártak a fejében. ~ Visszatér hozzád. ~ Tényleg igaz volna? Kiszakadt a férfi öleléséből és öltözködni kezdett.
- Hová készülsz?
- Az ősi könyvtárba. - válaszolta, majd elindult kifelé a szobájából.
Louis végig követte és segített neki legyőzni az akadályokat. Csatlakozott hozzájuk régi mestere Lestat is. Amint beszabadultak, a lány rávetette magát a könyvekre és rendületlenül olvasta őket. Még azt is elfelejtette, hogy éhes. Teljes végkimerülésig olvasott és egy könyvvel az ölében aludt az egyik kanapén.
Arra ébredt, hogy valaki megpróbálja kihúzni a könyvet a kezeiből. Mikor felnézett, Lestat-ot látta maga előtt.
- Engedd, hogy segítsek.
Mindig furcsa volt számára, hogy a férfi mindenkivel mogorva és bunkó, de vele soha vagy ha mégis, azonnal bocsánatot kér. Gyengéd szeretettel fordult felé és ezt élvezte. Soo Hyuk is hasonló típus volt, míg élt. Hűvös, de ha szükséges, gyengéd.
- Szóval mit keresünk? - kérdezte Lestat.
- Bizonyítékot arra, hogy Armand igazat mondott.
Lestat szemei kikerekedtek. - Mit mondott neked?
- Azt, hogy Soo Hyuk visszatér, ha időben kapott a véremből.
----------------------------------------------------------------------------------
Bocsi, hogy így zártam le a végét, de ha nem tettem volna, akkor már átmentem volna a következő részbe és az nem lett volna izgi.... Véleményeket szívesen fogadom ^^
Rettegett, hogy még egyszer megsebesítik a fiút... Nem sokat kellett várnia, máris végigmarták a mellkasát. Annyira bedühödött, hogy az őt lefogó négy lényt pillanatok alatt belezte ki, majd a Soo Hyuk-ot fogó másik kettőhöz ment. Egyikük neki akart támadni. Kinyújtotta a a jobb karját, lejjebb hajolt, majd átütötte azt a mellkasán és kitépte a szívét.
A dög teste holtan terült el a földön. Jan nem látott a dühtől. Egyenesen elindult felé, de abban a pillanatban, hogy támadhatott volna, egy kar fúródott át a vele szemben lévő mellkasán, több helyen is lyukat ütve. Egyik vérfarkasa volt, Raze.
Soo Hyuk vért köpve terült el a földre. Nem sok választotta el a haláltól. Hiába gondolkodott, semmilyen módszerrel nem lehetett megmenteni és a kórházba se tudták volna bevinni időben.
- Jan... - nyögte fájdalmasan a fiú.
- Shhhh.... - csitította. - Ne beszélj.
- Tudnod kell valamit.... el kell mondanom, mielőtt vége lenne. - köhögni kezdett és vér buggyant ki a száján.
Mielőtt újra megszólalhatott volna, kétségbeesetten vette birtokba a száját és harapott alsó ajkába, hogy megízlelhesse a vérét. Ösztönösen cselekedett és nyelve a vérét, majd elengedte a száját és a csuklójába harapott. Addig kortyolta a sajátját, míg tele nem lett a szája, majd ismét megcsókolta és mindet beleengedte szerelméébe.
Soo Hyuk úgy nyelte, mintha ezer éve nem ivott volna, majd mikor elvált tőle, ismét visszahúzta egy újabb csókra. Nem állt ellen, inkább hagyta, hogy ő dominálja a csókot. Amint elváltak ajkaik, azonnal tudta, hogy valami nincs rendben. A fiú lehunyta szemeit, teste pedig elnehezült és lélegzete is abba maradt.
- Soo Hyuk! - rázogatta, de semmi. - Az Istenért, térj magadhoz! Nem hagyhatsz itt! - Szemében könnyek gyűltek és patakokként folytak le az arcán. - Szeretlek, hallod?
Hiába erőlködött, a fiú már élettelenül feküdt a karjaiban. Jó ideig eltartott, míg fel tudta ezt fogni. Nem rázogatta többet és a sírása is időnként elhalt. Nagyon nyelt, hogy ne hallhassák a zokogását. Torkát fojtogatta a fájdalom és a sírás, de lenyelte a hangokat.
- Használd. - hallotta meg az ismerős hangot és egy meleg kezet érzett a vállán. - Használd!
Úgy tett, ahogy mondta. Ordítani kezdett, aztán újra és újra, míg végül hangos zokogásba fulladt az egész. Úgy tűnt, az égiek is vele vannak, mert dörögni és villámlani kezdett, majd eleredt az eső. Nagy cseppekben szakadt a városra, elmosva a vért és elnyomva a frissen kiontott belek szagát.
Még gyászolni sem volt ideje. Megjelentek a családtagjai. Carlos felvette őt az ölébe, miközben ketten egy koporsóba rakták Soo Hyuk-ot és elindultak a saját temetőjük felé. Jan végig sírt és nem lehetett lecsillapítani.
Mikor odaértek, abba a sírba engedték le, amire Jan hálószobájának ablaka néz. Míg a ceremónia folyt, alig bírtak a lánnyal. Végül Carlos és Armand rángatták arrébb, hogy elmondjanak neki valamit, de nem figyelt rájuk.
- Figyelj rám. - kezdte el Armand. - Vissza fog térni hozzád.
- Tessék? - nézett rájuk értetlenül. Jól hallotta amit mondott?
- Visszatér, ha időben változtattad át.
Nem hitt a fülének. Armand igazat mondana? Lehet, hogy csak azért csal hiú reményeket a szívébe, hogy abbahagyja az őrjöngést? Minden esetre megtette, amit akart és nem küzdött tovább. Belekapaszkodott Carlos-ba és csak figyelte, ahogy a többiek ráhajigálják Soo Hyuk sírjára a földet.
Miután elindultak, elfogyott az ereje és arra lett figyelmes, hogy a hangok megszűnnek körülötte és minden elsötétül. Mikor magához tért, a nap már lemenőben volt. Ahogy felnézett és felült az ágyában, egy ismerős arcot pillantott meg.
- Louis! - kiáltotta és sírva ölelte át.
A férfi pontosan úgy ölelte át, ahogy vágyott rá. - Itt vagyok és nem hagyom, hogy bajod essen.
Szavai megnyugtatták és már szinte el is felejtette milyen hatással van rá az aurája. Csak egy szavába került volna és Louis a szeretőjévé válna. Évekkel ezelőtt akarta, de csak azért, mert Justin-t akarta valamilyen szinten pótolni.
Most egyáltalán nem volt ellenére, de Jan nem akarta. Állandóan csak Armand szavai jártak a fejében. ~ Visszatér hozzád. ~ Tényleg igaz volna? Kiszakadt a férfi öleléséből és öltözködni kezdett.
- Hová készülsz?
- Az ősi könyvtárba. - válaszolta, majd elindult kifelé a szobájából.
Louis végig követte és segített neki legyőzni az akadályokat. Csatlakozott hozzájuk régi mestere Lestat is. Amint beszabadultak, a lány rávetette magát a könyvekre és rendületlenül olvasta őket. Még azt is elfelejtette, hogy éhes. Teljes végkimerülésig olvasott és egy könyvvel az ölében aludt az egyik kanapén.
Arra ébredt, hogy valaki megpróbálja kihúzni a könyvet a kezeiből. Mikor felnézett, Lestat-ot látta maga előtt.
- Engedd, hogy segítsek.
Mindig furcsa volt számára, hogy a férfi mindenkivel mogorva és bunkó, de vele soha vagy ha mégis, azonnal bocsánatot kér. Gyengéd szeretettel fordult felé és ezt élvezte. Soo Hyuk is hasonló típus volt, míg élt. Hűvös, de ha szükséges, gyengéd.
- Szóval mit keresünk? - kérdezte Lestat.
- Bizonyítékot arra, hogy Armand igazat mondott.
Lestat szemei kikerekedtek. - Mit mondott neked?
- Azt, hogy Soo Hyuk visszatér, ha időben kapott a véremből.
----------------------------------------------------------------------------------
Bocsi, hogy így zártam le a végét, de ha nem tettem volna, akkor már átmentem volna a következő részbe és az nem lett volna izgi.... Véleményeket szívesen fogadom ^^
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
